Méregtelenítő kúra ami hatékony.

Méregtelenítő kúra ami hatékony.

méregtelenítő kúra
méregtelenítő kúra

Többen szeretnének fogyni, akik nem igazán tudják, hogy miképpen is fogjanak bele. Ezzel a méregtelenítő kúrával olyan lehetőséget kínálunk, amivel sikeresen indítható ez a folyamat. A probléma valószínűleg abban rejlik, hogy többet eszik a kelleténél, de így is gyakran van éhség érzete. Feltehetően tápanyag felszívódási problémák lehetnek a háttérben. Ennek az egyik oka, hogy a belek túlságosan el vannak telve a hátra maradó salakanyaggal. A kényelmes életmódnak a legnagyobb hátulütője az egyre lassuló emésztés. Ez a mozgásszegénységnek is köszönhető, illetve a túl sok ételnek, amit elfogyasztunk. A helyzet pedig csak rosszabb lesz, mikor a salakanyag nem távozik teljes egészében, hanem inkább lerakódik a bélfalon. A méregtelenítő kúrát éppen erre találták ki, hiszen ez első körben az emésztőrendszerben tesz rendet. A nagytakarítás a belekben, így indul minden. Hihetetlennek hangzik, de akár több kilótól is megszabadulhat már az első hetekben akár diéta nélkül is. De a méregtelenítő kúrával az étel mennyiségének visszafogása és minőségének megváltoztatása is elindulhat.