Szerencsésnek mondhatom magam, mert a munkahelyemen tényleg mindenkivel jóban vagyok, ami egyébként meglehetősen ritka, legalábbis, ha a saját, és a mások tapasztalatából indulok ki.

A munkatársaim között viszont volt valaki, akivel különösen jó kapcsolatot ápoltunk. Talán ennek az az oka, hogy annyi közös volt bennünk.

Ugyanott szereztük a diplománkat, igaz, egy évnyi különbséggel, és ugyanabból a városból is származtunk.

Ez a két dolog már elég volt arra, hogy sok közös témánk legyen az ebédszünetekben.

De egyébként a munkában is hasonlóak voltunk: hasonló gyorsasággal és rendszerben végeztük el a feladatainkat, és emiatt különösen virágzó volt közöttünk az együttműködés.

Ezért aztán kicsit szíven ütött, mikor bejelentette, egy hónapon belül ott hagyja a munkahelyet, méghozzá azért, hogy végre elkezdhesse a saját vállalkozását, amiről már olyan sokat mesélt nekem.

Igazából örülnöm kéne a sikerének, és örülök is, de azért így a munkahelyem valamivel kevésbé lesz kellemes hely a számomra.

Azért értékelem a volt munkatársam bátorságát, mert számomra a cégalapítás mindig is valami olyasmi volt, amitől egy kissé féltem.

Talán valaki kinevetne emiatt, de hát ez van. Read more ›