Ha ékezetek nélkül keresek polírozó pasztát, akkor is ezt az eredményt kapom

Ha ékezetek nélkül keresek polírozó pasztát, akkor is ezt az eredményt kapom

Szponzorált tartalom

polirozo paszta
polirozo paszta

Önszántamból váltottam a fuvaros létre

Fuvarosként állandóan úton vagyok, ez az életem. Lassan kezdem megszokni a szállítással kapcsolatos életvitelt, de az elején nagyon nehéz volt hozzászoknom mindehhez. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a biztosból váltottam a bizonytalanba. Tíz multinál töltött év után azt mondtam, nekem ebből elég volt. Szabadságot szerettem volna, azt akartam, hogy én rendelkezhessem egy kicsit a munkabeosztásom és az időm felett. Nagyon nehéz volt meghozni ezt a döntést, és akkor még nem is igazán tudtam, micsoda áldozatot kell mindezzel meghoznom. Amikor felmondtam, akkor jöttem csak rá, hogy tulajdonképpen nincs is kiforrott ötletem, hogy mihez kezdjek magammal. Végül úgy döntöttem, a szállítmányozás felé veszem az irányt – vezetni mindig is nagyon szerettem, így valahol kézenfekvő volt ez a választás.

Azzal persze nem számoltam, hogy így kvázi állandóan úton leszek, de mondom, lassan kezdek egészen belerázódni ebbe az új felállásba. A járgányomat pedig nagyon szeretem, teljesen a szívemhez nőtt. Ő az én igaz társam minden egyes hosszú utazásom során, velem van jóban-rosszban (bár szerencsére, lekopogom, eddig még egyszer sem történt vele semmi komolyabb gond). Egyik alkalommal hamarabb végeztem, mint gondoltam volna, ezért úgy döntöttem, meghálálom az én kis drágámnak a biztonságos utat valamivel. Így aztán jó minőségű polírozó paszta után szerettem volna nézni, de csak a telefonom volt nálam. Gyenge volt a mobilinternet, és az egyszerűség kedvéért csak így, ékezetek nélkül kerestem rá a szókapcsolatra: polirozo paszta a Google mégis a legjobb találatot dobta ki a keresésemre.

Polírozó pasztával hálálom meg az autómnak a szolgálatát

Azóta sem találkoztam még olyan jó polírozó pasztával, mint a Liquid Moly csiszoló és polírozó paszta! Túlzás nélkül állíthatom, hogy ez a csodaszer minden létező szennyeződést képes eltüntetni az autó külső felületéről. Még az elöregedett és fényét vesztett, ezeréves lakkréteggel is megbirkózik! Nem is beszélve a durva szennyeződésekről és a mindenféle felületi karcról, amiket egy hosszú utazás alatt össze lehet szedni az úton… Csiszolópasztával kell felvinni az autó felületére, utána pedig kézzel vagy géppel is fényezhető a felület, kinek hogy kényelmesebb. Én a kézi fényezés mellett szoktam letenni a voksomat, mert ilyenkor tényleg azt érzem, hogy megadom az autómnak azt a törődést, amit érdemel.

A termék 300 gramm kiszerelésben kapható, de persze ennél nagyobb tételben is lehet rendelni. Az ékezetek nélkül, hanyagul beírt ’polirozo paszta’ találat egyébként az olajwebshop.hu felületére irányított, de egyáltalán nem bántam meg, hogy ez így történt. A webáruháznak ugyanis szaküzletei is vannak, ahol személyesen is meg lehet tekinteni és szemügyre lehet venni a kínált termékeket. Sőt, ha szaküzletben veszed át a megrendelésedet, az természetesen díjmentes. Persze a kiszállítási díj sem vészes, 20 kg/ csomag ár alatt 2000 Ft-ot kell fizetni, de ha 10.000 Ft értékben vásárolsz, akkor már csak 995 Ft-ba kerül a csomagod átvétele. Ti vásároltatok már polírozó pasztát az olajwebshoptól?