9 személyes kisbusz bérlés Pécs

9 személyes kisbusz bérlés Pécs

kisbusz bérlés pécsOlykor úgy hozza az élet, hogy nem elég a szimpla személyautó a maga 4-5 férőhelyével, hanem szükség lenne még néhány ülésre, hogy mind beférjünk az autóba. Hacsak nincs egy jó barátnak kölcsön egy ilyen autója, akkor sincs semmi baj, mert már kedvező áron elérhető a kisbusz bérlés Pécs városában, amihez egy 9 személyes gépjárművel érhetünk el! Szerencsére már ilyen opciók is vannak és nem kell hozzá semmi egyéb, mint egy érvényes jogosítvány, illetve a kaució, amit persze visszakapunk az autó visszaszolgáltatását követően. Két dolog foglalkoztatja ilyenkor az érdeklődőt, az egyik az ár, a másik az, hogy mit kap ennyiért?

 

Az Autóbérlésben Otthon által elérhető Opel Vivaro 2008-as éváratú ellenőrzött, karbantartott kisbusz. Egyszerre kilenc fő tud benne utazni, ami két személyautót tesz ki a lehetséges utasok számához mérten. Mégis csak egy autót kell majd megtankolni, ennek a kisbusznak pedig diesel kell, amiből az is következik, hogy kedvező árak mellett tölthetjük tele a tankot, bárhová is menjünk vele! Egyszeri költségek mellett vehető igénybe a kisbusz bérlés Pécs városából, előre egyeztetett időpontban. A bérlés időtartama lehet egy nap is, de ennél tovább is igényt tarthatunk a gépjárműre. Ha csak egyszeri alkalomról van szó, vagyis egy napra szeretnénk kisbuszt bérelni, akkor annak ára 15.000 Ft/nap. Ha ennél tovább kölcsönöznénk, akkor abban az esetben már alacsonyabb árakat élvezhetünk a 4. naptól kezdve, hiszen 13.000 Ft/napi díj mellett használhatjuk.

Read more