Saját gyártmányú beltéri ajtók

Hírlevél
Feliratkozás:


Bannerek

Üdvözlünk minden kedves látogatót és érdeklődőt cégünk megújult honlapján!


Miben vagyunk mi mások, mint mások?

A magyar nyílászárópiacon az építkezők, érdeklődők, jövőbeli ajtóvásárlók gyakorta ütköznek a következő problémákba:

A legtöbb nyílászárót értékesítő cégnél szinte kizárólag szabványméretekben kaphatók a termékek.

Ez kevésbé jelent problémát azoknak, akik még az otthonteremtés kezdeti stádiumában állnak, hiszen lehetőségük van a nyílást a kinézett ajtó „valamilyen” szabványához igazítani.

Nagyobb a baj, amikor már beköltözés előtt áll a lakástulajdonos, hiszen senki sem szívesen szaladgál kőművesért a beköltözés előtt pár héttel, nem beszélve arról, hogy a nyílás megfelelő kialakítása nem kis kosszal, rombolással jár!

Többek között erre a problémára kínálunk mi megoldást, mert minden termékünket alapos felmérés alapján, egyedi méretekben gyártjuk.

Nem csak a méret egyedi, hanem a dizájn is, mert a megszokott, klasszikus formákon túl termékpalettánkon megtalálható alkalmazottaink, és vásárlóink „kéznyoma” is. Nincs olyan termékünk, ami egy az egyben a prospektusból kinézve került volna gyártásra. Szinte minden vásárlónk a saját elképzeléseihez igazítja a tőlünk megrendelt terméket, mert megteheti! Saját maga is megtervezheti a tőlünk megrendelt ajtót, vagy bútort.

Csak természetesen!

Cégünk alapelve, hogy a mű, mesterséges anyagok helyett mindig a természetes, a fa és faalapú anyagokat részesítjük előnyben. Erre az elvre alapozva alakult ki cégünk profilja, és termékskálája is!

Legyen klasszikus, vagy modern, nincs az a műanyag, ami szebb, és értékesebb lenne a fánál, hiszen ágazatunkban, a faiparban sok műanyag termék a fát próbálja utánozni, és ha jobban belegondolunk, miért vennénk utánzatot, ha az eredetit is megkaphatjuk elérhető áron.

Kiváló, saját alapanyagból...

Cégünk tevékenységei között szerepel az elsődleges fafeldolgozás is. Rönk alapanyagból fűrészárut állítunk elő, szárítunk, és értékesítünk a legtöbb hazai fafajból Osztályon Felüli (O.F.) és I. osztályú minőségben. Ezáltal a nyílászáróink, bútoraink, és egyéb termékeink kiváló, javarészt saját alapanyagból készülnek.


Árajánlat kérés

Bemutatóterem:
4400 Nyíregyháza, Fábián Z. u. 18.
Tel.: +36-42/595-509
Fax: +36-42/595-510
E-mail: info@sapiro-transz.hu

Nyitva: Hétfőtől-Péntekig 8:00-16:30 h

Parkolási lehetőség biztosítva!

Térkép hozzánk